Megérkeztek a Sony legújabb telefonjai

A Samsung mellett a Sony is nemrég mutatta be vadonatúj telefonjait, melyek külsejükben már alig emlékeztetnek a régi Sony Xperia készülékekre – sokak nagy örömére. De mik a legnagyobb változások a Sony Xperia XZ2, és Xperia XZ2 Compact készülékeknél?

A legfeltűnőbb változás a designt érinti, hiszen ezúttal a Sony is követte az utóbbi években elterjedt “keretmentes” trendet. A modern, keret nélküli, 18:9-es kijelző mellett a másik újítás, hogy a hátlap már nem egyenes, hanem hajlított, ami a fogást is kellemesebbé teszi. A Sony Xperia XZ2 esetében a hátlap üvegől készült, míg az XZ2 Compactnál műanyag, a kijelzőt pedig mindkettőnél Gorilla Glass 5 üveg védi.

A kijelzők FullHD+ felbontással rendelkeznek, valamint HDR képesek, ami többek között azt jelenti, hogy a telefonok nem csupán feljavítják a képeket és más tartalmakat, hanem közel HDR szintűre is képesek átalakítani azokat. Újdonság, hogy a Sony  olyan intelligens rezgésrendszerrel szerelte fel a készülékeket, ami finom rezgéssel egészíti ki a játékok és videók hangjait. Szintén újítás, hogy az ujjlenyomat-olvasó a hátlapra került.

Továbbfejlesztett kamera és teljesítmény

Jó hír, hogy a Sony Xperia XZ2-ben és az XZ2 Compactban is az akár 2,8 GHz-es Qualcomm Snapdragon 845-ös processzor működik. A grafikus vezérlő az Adreno 640, aminek előnye, hogy 30%-kal nagyobb teljesítményre képes, ugyanennyivel kisebb energiafogyasztás mellett.

A kamerát szintén felturbózta a Sony, hiszen képesek 4K-s HDR videók rögzítésére, az így készült videók még intenzívebb hatást keltenek, emellett pedig több részletet képesek megőrizni még a legsötétebb részeken is. Természetesen emellett a ma már elmaradhatatlan szuperlassító funkció sem hiányozhat. A Sony Xperia sorozat legújabb tagjaira már nem kell sokat várni, hiszen a hírek szerint már idén márciusban megvásárolhatók lesznek.