fbpx

Márkaszerviz vagy független telefon szerviz a jó választás?

Meglehetősen elterjedt az a tévhit, miszerint egy elromlott telefont csak a telefon márkájának megfelelő hivatalos szerviz tudja megjavítani. Természetesen ez nem így van, hiszen legyen szó akár egy elromlott iPhone-ról, Samsung, Sony, vagy akár Nokia készülékről, szinte biztos, hogy bármelyik javítható nem hivatalos telefon szervizben is.

Mit tud nyújtani egy általános telefon szerviz?

Az általános telefon szervizben dolgozó szakemberek általában több tapasztalattal, szélesebb márkaismerettel rendelkeznek, mint egy hivatalos márkaszerviz esetében. Ez pedig óriási előny, mivel több műszaki problémával találkoznak nap mint nap, ezért hasznos tanácsokat tudnak adni szinte minden márkát illetően, és átfogóbb tudással rendelkeznek a telefonokat érintő problémákkal kapcsolatban. Ebből következik, hogy a javított alkatrészek köre is szélesebb, ráadásul a javítás gyakran olcsóbb lehet, többek között azért, mert lehetőség van utángyártott alkatrészek felhasználására is, amik általában olcsóbbak, de magas minőségűek. Bár léteznek olyan utángyártott alkatrészek, melyek minőségben elmaradnak a gyáritól, mi azonban már megtaláltuk azokat a partnereket, akik kiváló minőségű, a gyárival megegyező alkatrészeket tudnak biztosítani.

Hogyan válasszunk telefon szervizt?

Mindenekelőtt győződjünk meg róla, hogy megfelelő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik a szerviz. Egy hozzáértő telefon szerviz honlapján olvashatunk a legnépszerűbb telefontípusok hibáiról, és a javítási lehetőségekről, valamint Facebook oldalukon is találhatunk esetbemutatásokat. Emellett a referenciákból is képet kaphatunk a szerviz munkájáról. Ne válasszunk olyan szervizt ahol megígérik, hogy minden problémát azonnal, várakozás nélkül meg tudnak oldani a telefonokkal kapcsolatban, ugyanis a minőségi munkának sokszor idő kell, különösen komplex problémák esetében. Természetesen sok esetben a telefon javítása nem tart tovább pár óránál, és nem kell napokat várni a javításra, ez azonban a meghibásodás jellegétől is függ. Budapesti szervizünkben ingyenes a bevizsgálás, és azonnal megtudhatja, hogy mennyibe fog kerülni a javítás, és annak várható idejét is. Ha telefonja hibásan működik, hozza el szervizünkbe mielőbb!